Közösségi oldalak

Belföld

Szabadnapos rendőr fülelte le Békésszentandráson az autótolvajt

Kecskeméten lopott el egy autót tegnap hajnalban egy helyi férfi, délután már Békés megyében találta meg a szolgálaton kívüli helyi körzeti megbízott.

Egy Kecskeméten, a Nyíri úton parkoló autót vitt el – a benne hagyott slusszkulccsal – egy ismeretlen elkövető 2023. augusztus 27-ére virradóra. A tulajdonos az utastérben hagyta a személyes iratait és a bankkártyáját is, melyet nem sokkal a lopást követően használtak is. A kecskeméti rendőrök ennek köszönhetően már rendelkeztek az elkövető arcképével. A rutinos egyenruhások gyorsan azonosították a férfit, valamint elrendelték a kocsi körözését.

Pár órával később a Békés megyei Békésszentandráson a szabadidejét töltő helyi körzeti megbízottnak gyanús lett egy idegen, parkoló jármű, melyen nem volt rendszám. Hamar kiderült, hogy az az elvitt gépkocsi. Nem kellett sokat várni, és a településen a tolvajt is elfogták. Ráadásul az autóban két kerékpárt is találtak, melyeket nem sokkal korábban Kecskemétről loptak el. A rendőrök átszállították a 28 éves helyi elkövetőt a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, és őrizetbe vették – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

 

YouTube csatorna

Archívum