Közösségi oldalak

Belföld

Saját fia is mellette ült mikor áttörte a vasúti sorompót a figyelmetlen férfi

A tilos jelzés ellenére hajtott be egy vasúti átjáróba egy autós Gyulán. A sorompó rácsukódott a kocsira. A rendőrség befejezte a történtek körülményeinek kivizsgálását.

Gyulán, a Henyei úti vasúti átjáróban 2023. február 15-én 12 óra körül egy személygépkocsi letörte a félsorompó csapórúdját. Az autó vezetője a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A férfi, aki mellett ott ült a fia is, kihallgatásán azt mondta, hogy csak akkor figyelt fel az átjáróra, amikor meglátta a kocsija szélvédőjén a sorompót. A rúd rácsukódott a kocsijára és le is tört.

Szerencsére vonattal nem ütköztek, így az apa és a fia sem sérült meg. A férfi az átjáró után megállt, kiszállt a kocsiból, eltette az útból a letört csapórudat, nehogy más ráhajtson, majd szólt a gyulai vasútállomáson dolgozóknak a történtekről és megvárta a rendőröket. Elismerte, hogy figyelmetlen volt, ezért történt a baleset. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfit a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel gyanúsítja. A rendőrök az ügyben elrendelt nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a büntetőeljárás iratait 2023. március 20-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

YouTube csatorna

Archívum