Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Egy személyautót vezető férfit és utasát igazoltatták a rendőrök 2025. január 16-án 22 óra 15 perc körül Gyomaendrődön, a Fő úton. Az autó vezetője az ellenőrzéskor nem tudta átadni a vezetői engedélyét, elmondása szerint azért, mert otthon hagyta. A rendőrök ekkor a központi adatnyilvántartóból lekérték a férfi vezetői jogosultságára vonatkozó adatokat és kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, mert korábban ittas vezetés miatt bevonták tőle, később pedig engedély nélküli vezetés miatt el is tiltották attól, hogy volán mögé üljön. A Szarvasi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított ellene.

A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei 2025. január 16-án 22 óra 45 perc körül egy személyautót és annak vezetőjét akarták intézkedés alá vonni Szarvas külterületén. Mikor jeleztek neki a sofőr nem állt meg, hanem bekanyarodott az egyik utcába. A rendőrök követték és többszöri fény és hangjelzéssel próbálták megállásra bírni, de az autós ennek nem tett eleget. Végül az egyik útszakaszon, az autó letért az útról és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben senki sem sérült meg, de az autót vezető férfiról kiderült, hogy erősen ittas állapotban ült volán mögé és a bíróság korábban a járművezetéstől is eltiltotta. A szarvasi rendőrök büntetőeljárást indítottak ellene.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2025. január 16-án 15 óra 45 perc körül arról, hogy Gyulán, a Kossuth Lajos téren fiatalok hangoskodnak és pillangókést is látott náluk. A rendőrök a helyszínen öt, 14 és 16 év közötti fiatalt igazoltattak, akiknél a közbiztonságra veszélyes eszközöket, kés és boxert is találtak. A fiúkat előállították a rendőrkapitányságra és szabálysértési eljárást indítottak ellenük – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

YouTube csatorna

Archívum