Közösségi oldalak

Belföld

Piások Békésen ás Békéscsabán, előállítás Mezőhegyesen, tolvajok buktak Békéscsabán

A Békés megyei rendőrök 2024. augusztus 27-én két személygépkocsi – vezetőt állítottak elő, mert a gyanú szerint ittasan vezettek. Az egyik férfit 5 óra körül Békésen, a Széchenyi téren ellenőrizték, a másik férfit 12 óra körül Békéscsabán, a Mokry utcában igazoltatták. A helyszíni szondáztatás, majd a további légalkoholmérések eredménye szerint is mindketten ittasan ültek volán mögé, ezért a rendőrök büntetőfeljelentést tettek ellenük.

Békésen, 2024. augusztus 27-én 10 óra körül előállítottak a rendőrök egy személyautóval közlekedő fiatalt, mert az igazoltatásakor kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezetett és a rendőrség korábban 2025. április 24-ig eltiltotta a járművezetéstől. A fiú ellen büntetőeljárás indult.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. augusztus 27-én elfogtak és előállítottak egy mezőhegyesi férfit, aki ellen rablás miatt a Szegedi Rendőrkapitányság körözést adott ki.

Két férfi is megpróbált parfümöt lopni Békéscsabán az egyik drogériából 2024. augusztus 27-én. Egyikük 13 óra 45 perc körül akart fizetés nélkül távozni az illatszerrel, a másik férfit pedig 16 óra körül állította meg a biztonsági őr. A békéscsabai rendőrök mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra és lopás miatt büntetőeljárást indítottak ellenük – tájékoztatta portálunkat Szarvas Ágnes r. őrmester a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum