Közösségi oldalak

Belföld

Nem indult busz hazafelé, hát ellopott egyet

Elvitt egy autóbuszt egy férfi az egyik békéscsabai telephelyről. Hajnalban akart hazautazni Dombegyházra, azonban olyan korán még nem indult járat a településre, ő pedig nem akart várni. Egy szabadnapos rendőr állította meg a volán mögött ülő fiatalt, mert ismerte, és tudta, hogy nincs jogosítványa.

Vonattal érkezett Békéscsabára egy 22 éves dombegyházi fiatalember augusztus 27-én 1 óra 30 perc körül. Fáradt volt, ezért lefeküdt az egyik padra. Több mint három órát aludt, majd mikor felkelt, megnézte, hogy mikor megy busz Dombegyházra. Látta, hogy az első járat csak órák múlva indul, és még sokat kell várakoznia. Azt viszont nem akart, így elhatározta, hogy ellopja az egyik buszt, és hazamegy vele.

Már Dombegyházon haladt, amikor egy szabadnapos rendőrnek feltűnt a volán mögött ülő férfi. Tudta, hogy nincs vezetői engedélye, mert korábban már emiatt intézkedtek vele szemben. A körzeti megbízott szólt a szolgálatban lévő kollégáinak, és ellenőrizték az alkalmi sofőrt. A férfi kezdetben azt állította, hogy dolgozik, és munkája elvégzéséhez kapta a járművet, de azt nem tudta megmondani, hogy kitől. Később elismerte, hogy engedély nélkül vitte el.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indított eljárást a 22 éves férfi ellen, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság pedig engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt vette őrizetbe – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum