Közösségi oldalak

Belföld

Öt közlekedési baleset, nyolc sérült

Szabadkígyóson, a József Attila utca és a Zrínyi utca kereszteződésében, 2023. június 23-án 18 óra előtt néhány perccel egy kerékpáros gyermek nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinek, ezért összeütköztek. A 12 éves lány és a férfi is könnyű sérülést szenvedett.

Orosháza külterületén, 2023. június 24-én 12 óra körül egy személygépkocsi vezetője meg akarta előzni az előtte haladó autót. A mögötte érkező kocsi azonban a helyszínelés elsődleges adatai szerint már előzte a balra húzódó autót, ezért a harmadik kocsi vezetője lekormányozta az útról a járművét, de eközben nekiment az első kocsinak. Az első autó fának ütközött, a harmadik kocsi árokba ment és felborult. A balesetnek három könnyű sérültje lett. A rendőrség vizsgálja a baleset okát és a felelősség kérdését.

Fotó: police.hu

Kondoroson, a Szénási úton 2023. június 25-én 1 óra 30 perc körül villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi. A baleset előtt egy kutya szaladt át az úttesten, a kocsit vezető férfi emiatt rántotta félre a kormányt. A jármű utasa megsérült, nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

Fotó: police.hu

Gyomaendrődön, a Selyem út és a Rácz Lajos utca kereszteződésében 2023. június 25-én 18 óra 15 perckor személygépkocsi kerékpárost ütött el. A baleset elsőbbségadás elmulasztása miatt történt, a kerékpáros férfi könnyű sérülést szenvedett.

Fotó: police.hu

Szarvason, a Vasút utcában 2023. június 25-én 19 óra 45 perc körül tolató személygépkocsi kerékpárossal ütközött, a kerékpáros nő könnyebben megsérült – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

Békéscsabáról igazolt a Videotonhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

Annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette a sajtótájékoztató alatt

Az Eb-negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette, hátha valami baj van.

A románok legyőzésével negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki

Idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!