Közösségi oldalak

Belföld

Békés megyei MSZP: vajon miért a legnagyobb az infláció Magyarországon?

A nyáriszünet előtti utolsó tervezett üléséttartotta Békéscsaba Közgyűlése. Már régóta jellemző, hogy az érvelésnek, jószándékú ötletelésnek nincs helye a testület előtt. Ez abból is látszik, hogy a napirendi pontok számához képest rövid idő alatt, érdemi vita nélkül fogadta el a többség ahatározatokat – írja közleményében a Békés megyei MSZP.

Továbbá közölték,

hogy a költségvetési rendelet módosításáról szavaztunk. A fásszárú növények gondozására 30 millió forint többletet biztosít az önkormányzat, ami azért kiemelten fontos, mert óriási lemaradásunk van ezen a területen. Az egyéni képviselők kommunális kerete pedig a tavalyi évhez hasonlóan szintén 4 millió forint lesz, de az infláció miatt ebből már kevesebb fejlesztést, javításttudnak majdelvégezni.

A békéscsabai sportlétesítmények helyzete is napirendre került. Békéscsabán számos sportlétesítmény van, amit versenysportra, szabadidős sporttevékenységekre használnak az egyesületek és a sportolni vágyó lakosok. Jelenleg a létesítmények kezeléséhez kötődő feladatok megoszlása nem tisztázott. Olyan egységes sportlétesítmény üzemeltetési koncepciót kell megalkotni amelyben világosan elkülönülnek a működési, üzemeltetési és sportszakmai források.

Amiről beszélnie kéne, arról általában hallgat a városvezetés. Gondolunk itt a posták helyzetére, amivel kapcsolatban ismételten arról kaptunk beszámolót, hogy semmilyen előrelépést nem sikerült elérnie városunk polgármesterének. Ilyen még a szemétszállítás ügye is, ami már a harmadik olyan terület, amit a kormány koncesszió keretében ad oda baráti vállalkozásoknak. Ez az intézkedés is csak azt szolgálja, hogy rajtunk tovább gazdagodjanak a már most is gazdagok

A CsabaParkban 4 milliárd forintból10 év alatt sikerült csak kialakítani azokat az attrakciókat, amelyek kezdik megnövelni az érdeklődést. Nyereségről egyáltalán nem beszélhetünk és csak a szeptemberi számokból derül majd ki, hogy egyáltalán sikerül-e a jövőben rentábilisan üzemeltetni.

Az infláció miatt drágulás várható a menzán, a tömegközlekedésben és a városi parkolásban is. Ha körbenézünk Európában messze Magyarországon van a legnagyobb infláció. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy vajon miért van ez így?

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum