Közösségi oldalak

Belföld

Online csalót kapcsoltak le a gyulai rendőrök Szolnokon

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében országszerte deríti fel az internetes csalásokat. Most a gyulai rendőrök fogtak el Szolnokon egy nőt, aki hirdetésekkel körülbelül kétszáz embert csaphatott be. A testvére bankszámláját használta, a férfit is előállították, ellene is büntetőeljárás indult.

Ruhákat, cipőket, hosztesz és szexuális szolgáltatást hirdetett az interneten az a szolnoki nő, akit a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei fogtak el 2024. május 29-én, Szolnokon. Az öccsével együtt állították elő, mert a gyanú szerint 2022-ben és 2023-ban több mint kétszáz embert csaphattak be. A nő az egyik közösségi oldal piacterén jelentetett meg hirdetéseket és a dolgok, illetve szolgáltatások árát előre elkérte. A testvére bankszámláján fogadta az utalásokat, és csak a fizetők töredékének küldött valamit, a legtöbben nem kaptak semmit.

Bizonyos ruhák, cipők fotóját az internetről töltötte le, de előfordult olyan is, hogy a sajátját fényképezte le, és hirdette meg úgy, hogy nem is akarta eladni. Volt, aki legénybúcsúra hívta meg hosztesznek, előre elutalt 25 ezer forintot, de a rendezvény nélküle zajlott le. A 24 éves nő szexuális szolgáltatást is kínált egy erre létrehozott weboldalon. A jelentkezők és fizetők közül volt, akinek teljesített, azonban a legtöbben semmit nem kaptak a pénzükért.

A nő – aki azt mondta a rendőröknek, hogy az idén már nem adott fel hirdetést, mert be akarta fejezni a bűnös üzletelést – a csalásokhoz a testvére bankszámláját használta, magánál tartotta a számlához tartozó bankkártyát is. A férfi állítása szerint semmit nem tud arról, hogy a nővére a számlát bűncselekmény elkövetéséhez használta, és a nevére csalásból származó összegek érkeztek. A Gyulai Rendőrkapitányság a nőt csalás, a férfit pénzmosás bűntettével gyanúsítja és vizsgálja, hogy összesen hány embert vertek át – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum