Közösségi oldalak

Belföld

Négy piás sofőr bukott meg, egyikük még a szondát sem tudta megfújni

Négy ittas járművezetővel szemben is intézkedtek a rendőrök az elmúlt napokban, egyikük balesetet is szenvedett.

Békésen, a Szarvasi utcában 2025. január 3-án 23 óra 30 perc körül egy autós letért az útról és árokba hajtott. A kocsit vezető férfi nem sérült meg, de a szonda azt mutatta, hogy alkoholt ivott mielőtt a volán mögé ült.

Ugyanezen a napon Mezőhegyesen is ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök. A férfi a szondát sem tudta megfújni, ezért mintavételre előállították.

Másnap, január 4-én 16 óra 45 perc körül Kaszaperen, 23 óra 20 perckor körül pedig Békéscsabán ellenőriztek olyan autóst a rendőrök, akiknél a szonda ittasságot jelezett. A járművezetők ellen büntetőeljárás indult és elvették a vezetői engedélyüket.

Szóváltásba keveredett egymással két férfi 2025. január 5-én 17 óra körül Gyomaendrődön, egy italozóban. A vita hevében az egyik férfi lelökte a bárszékről a másikat és kétszer mellkason is rúgta. A bántalmazott férfi súlyosan megsérült. A Szarvasi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum