Közösségi oldalak

Belföld

Négy közlekedési baleset, három súlyos és egy könnyű sérült

Békés megyében 2021. június 24-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békésen, a Teleki utcában 7 óra 30 perc körül egy álló személygépkocsi kinyíló ajtajának ütközött és súlyos sérülést szenvedett egy kerékpáros.

Mezőkovácsházán, az Alkotmány utca és a Szabadság utca kereszteződésében 8 óra előtt néhány perccel összeütközött két személygépkocsi. Az elsőbbségadás elmulasztása miatt történt balesetben az egyik jármű vezetője könnyebben megsérült.

Békéscsabán, a Győri utcában 10 óra körül elesett egy kerékpáros. A nő, aki valószínűleg menet közben rosszul lett és ezért vesztette el az egyensúlyát, súlyos sérülést szenvedett.

A 44-es számú főút Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán 22 óra 30 perc körül összeütközött három személygépkocsi, az egyik jármű vezetője súlyosan megsérült – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

 

YouTube csatorna

Archívum