Közösségi oldalak

Belföld

Miklós Attila: Az elmúlt 10 évet látványos, drága, de felesleges fejlesztések jellemezték Békéscsabán

Miklós Attila (b) Csonki Dávid, dr. Fülöp Zoltán és Pap János polgármester-jelölt

Rengeteg emberhez sikerült eljutnunk a kampány során, akik támogatását itt is szeretnénk megköszönni. A munkának nincs vége, szakértők szerint az utolsó nyolc nap kiemelten fontos a kampány során, ezért a következő időszakban is kitelepüléseken valamint elektronikus formában próbáljuk felvenni a kapcsolatot valamennyi békéscsabai lakossal – áll az ellenzékiek közleményében.


Ahhoz, hogy Békéscsabának ne csak 300 éves múltja, hanem jövője is legyen fontos, hogy rendelkezzen megvalósítható koncepciókkal. Együtt, közösen kell gondolkodunk! Az elmúlt 10 évet látványos, drága, de kihasználatlan és felesleges fejlesztések jellemezték Békéscsabán. Tudunk kell azt, hogy honnan indulunk és hova szeretnénk eljutni a jövőben. Együtt kell megoldásokat keresnünk, hiszen Békéscsaba a közös otthonunk – mondta el Miklós Attila a Magyar Szocialista Párt békéscsabai elnöke.

Az elmúlt hónapokban rengeteg munkát fektetett csapatunk a kampány felépítésébe. Azt szerettük volna megvilágítani, hogy Pap János polgármestersége alatt mennyi fejlődésen ment keresztül a város. Volt koncepciónk, elképzelésünk, amit a széleskörű összefogásnak köszönhetően sikerült is eljuttatnunk valamennyi választópolgárhoz Békéscsabán – mondta el Csonki Dávid a Nép Pártján Mozgalom békéscsabai vezetője.

A kampány kezdetekor két fő vonulatot szerettünk volna bemutatni a békéscsabai lakosok számára. Az egyik annak bemutatása, hogy a regnáló hatalom stílusához hűen milyen méltatlan módon bánt el városunk volt vezetőjével. A másik oldalon pedig azokat az Európai Uniós forrás nélkül megvalósult fejlesztések szerettük volna megvilágítani, amelyek Pap János ideijéhez köthetőek. Megmutattuk, hogy ezt másképp is lehetne csinálni, mint ahogy azt jelenleg teszik – mondta el dr. Fülöp Zoltán a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke.

Mi nem ad hoc módon szeretnénk út és járda felújításokat végrehajtani. Egy átfogó és valódi koncepció alapján szeretnénk az összes utcát és járdát leaszfaltozni, felújítani a városunkban. Igaz, hogy nincs annyi forrásunk plakátokra, szórólapokra, mint a jelenlegi vezetésnek, de városvezetői tudással és tapasztalattal rendelkezünk. Tudjuk, hogy Békéscsaba polgárai valódi közösséget alkotnak, hiszen ezt márt nagyon sokszor bebizonyították az aktuális hatalom vezetőinek. Mi ezt a közösségeket szeretnénk felkarolni és aktivizálni, bevonni a döntéshozatalba, hogy valóban az itt élők véleményére alapozva döntsünk, fejlesztésekről és beruházásokról Békéscsaba jövőjével kapcsolatban. Egy zöld és szolidáris városban szeretnénk élni. Azt kérem a választóktól, hogy aki változást szeretne Békéscsabán, aki úgy érzi, hogy nem halad előre városunk, rossz irányba tartunk, támogassa az ellenzéki összefogás képviselőjelöltjeit az önkormányzati választáson – mondta el Pap János polgármesterjelölt.

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!