Közösségi oldalak

Belföld

Megújult a városháza homlokzata Békésen

A Városháza homlokzata Békésen – Fotó: Békésmatrix.hu

Megújult a városháza homlokzata Békésen, ahol belügyminisztériumi forrásból több más beruházást is sikerült megvalósítani – tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.

Azt írták, 2020-ban döntött Békés képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. Ebből 120 millió forintot utcák aszfaltozására fordítottak: új aszfaltburkolat került a már meglévő útalapokra kilenc utcában.

Emellett 61 millió forintból felújították három impozáns középület, köztük az 1904-ben épült, a főtér összképét meghatározó városháza homlokzatát. A minisztériumi támogatásból valósulhatott meg továbbá a Békési Galéria és a Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum homlokzatának felújítása. Ezeken az épületeken már régóta esedékes volt a munkálatok elvégzése – áll a közleményben.

MTI

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

 

YouTube csatorna

Archívum