Közösségi oldalak

Már utakat zár el az árvíz

Szerdán a Kisoroszi településre vezető egyetlen közutat elöntötte a víz, ezért lezárták az érintett szakaszt. Visegrád felé is betört a Duna az egyik útra.

Délelőtt még a Kisoroszit és Tahitótfalut összekötő út azon pontján beszélgettünk a polgármester azt mondta hogy, a víz áttörésére számítottak. 16:30-kor pedig le is zárták az utat, az áradás elvágta Kisoroszit a külvilágtól.

Ahol autók közlekedtek, ott a víz az úr

Leányfalun ottjártunkkor épp egyenruhások egy csoportja dolgozott az egyik középület védelmének biztosításán, homokzsákokból építettek gátat. Az árvízvédelemben résztvevő század tagjai a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akik, mint megtudtuk, hétfőtől minden nap aktívak a munkálatokban.

Fotó: index.hu

Ezt követően Dunabogdány felé vettük az irányt, a település szélén katonák, a katasztrófavédelem munkatársai, és vízügyesek nagy erőkkel dolgoztak homokzsákokból épülő gáton. A gátról a folyót nem láttuk, viszont a mezőgazdasági területen magasan állt a víz. A vízügy egyik szakembere segített megérteni, hogy pontosan mi történik:

Dunabogdány belterületén is folyamatos a munka, rengeteg önkéntes lapátolta a homokot és rendezte a zsákokat.

Tahitótfalun már utakat zár el az árvíz

A polgármester kitért arra is, hogy a településen 2015-ben épült árvízvédelmi gát, ami egyrészt egy egész településrészt véd, másrészt korábban a Tildy-híd feljárója átnedvesedett és instabillá vált a nehézjárművek alatt. A híd azóta stabilizálva van, és reményeik szerint buzgárok sem keletkeznek. Sajtos Sándor másik kritikus részként megemlítette azt a Leányfalu és Tahitótfalu közötti 300-350 méteres szakaszt, amely egy mélypont a felszíni csapadékvíz átvezetéshez – ezt most a honvédség segítségével lezárták.

Így lokális pontjaink maradtak, itt is láthatja mögöttünk, hogy a kormányablakot és más épületeket homokzsákokkal védünk. Azoknak a lakóknak is biztosítjuk a homokzsákokat és az eszközöket, akik igényelték

– mondta a polgármester.

Index

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum