Közösségi oldalak

Belföld

Együttműködés a biztonságos közlekedésért

Együttműködés a biztonságos közlekedésért

Magyar rendőrök teljesítettek szolgálatot a helyi kollégákkal Aradon. Az együttműködés évek óta töretlen, Békés megyébe is rendszeresen érkeznek román rendőrök.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség évek óta közös járőrszolgálatokkal igyekszik tenni azért, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés, kevesebb a baleset. A rendőrök a határon túl, illetve Békésben havonta találkoznak, töltenek el együtt az utak mentén egy-egy szolgálatot azért, hogy minél több szabálytalankodót kiszűrjenek a forgalomból, és megosszák egymással a tapasztalataikat. Békés megyében határ menti rendőrkapitányságként a gyulai és a mezőkovácsházi vesz részt az együttműködésben, valamint a nagy átmenő forgalomra tekintettel a Békéscsabai Rendőrkapitányság területén is zajlanak ilyen nemzetközi ellenőrzések.

Ezúttal, augusztus 8-án a Gyulai Rendőrkapitányság járőrpárosa csatlakozott az Aradon szolgáló, közúti ellenőrzést végző román kollégákhoz. Kiemelten figyeltek arra, hogy a járművezetők betartják-e a sebességhatárokat, megfelelő-e a járművek műszaki állapota az utakon, illetve a vezetőknek minden okmányuk rendben van-e. Tehergépkocsiknál a rakományt, a szállításra vonatkozó szabályok betartását is nézték. A passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére is nagy gondot fordítottak, hiszen a biztonsági öv, a bukósisak és a gyermekeknek készült biztonsági rendszerek sérülésektől óvhatják meg a használóikat.

A következő közös szolgálat szeptemberben Békés megyében lesz. A román, illetve a magyar közlekedők egyaránt szívesen veszik, ha a határt átlépve is az országuk rendőreivel találkoznak, és az anyanyelvükön kapnak útba igazítást vagy tájékoztatást a közlekedési szabályokról, intézkedésekről.

police.hu

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum