Közösségi oldalak

Belföld

Lopás Gyulán, ittas járművezetés Kardoson, betörők buktak Békésen

Telefont próbált lopni egy férfit 2025. január 30-án Gyulán, az egyik nagyáruházból. A műanyag áruvédelmi dobozban lévő készüléket levette a polcról, letette a padlóra, rálépett, a tok összetört, a telefont pedig zsebre tette és igyekezett távozni az üzletből. A vagyonőr azonban tetten érte, feltartóztatta, a rendőrök pedig előállították és lopás bűncselekmény miatt őrizetbe vették.

Ittas járművezetéssel gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök 2025. január 30-án Kardosról a Szarvasi Rendőrkapitányságra. Délelőtt fél 10-kor a gyanú szerint úgy vezetett mezőgazdasági vontatót, hogy előtte alkoholt ivott, ezért büntetőeljárás indult ellene.

Békésen, a Csabai utcában 2025. január 29-én este egy páros bemászott egy ház udvarára, és vasakat készített össze, amiket el akartak lopni. A tulajdonos megzavarta őket, így zsákmány nélkül elmenekültek. A rendőrök azonosították, elfogták és őrizetbe vették a 24 és 50 éves békési férfiakat. A nyomozók vizsgálják, hogy emellett a lopás kísérlet mellett gyanúsíthatók-e más bűncselekmény elkövetésével – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hatgólos döntetlen Kisvárdán

A Kisvárda hazai környezetben fordulatokkal teli, izgalmas meccsen 3-3-as döntetlent játszott a Zalaegerszeggel a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának vasárnap

A Debrecen is elvitte a három pontot az FTC otthonából

A Debrecen egygólos győzelmet aratott a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén. Az Európa-ligában

Nem tudta legyőzni otthon a Milan a Sassuolót

Az AC Milan hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A vendégek

Magabiztosan verte a sereghajtót a Paks

A Paks simán, 2-0-ra győzött a sereghajtó Kazincbarcika vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, Mezőkövesden. A

YouTube csatorna