Közösségi oldalak

Belföld

Konstruktívan szavazott Dancsó Tibor képviselő a közgyűlésen

Fotó: Erdős Csaba

Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Demokratikus Koalíció (DK) Békéscsabán. Dancsó Tibor képviselő három pontban fogalmazta meg véleményét az április 28-ai békéscsabai közgyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban.

  • az óvodákban jelentkező szakemberhiányról
  • város működésének ellenőrzéséről
  • a repülőtér és a Kórház utcai stadion fejlesztéséről

Dancsó Tibor képviselő elmondta, hogy Békéscsaba valamennyi óvodáját fejlesztette az elmúlt években az önkormányzat, de sajnos folyamatosan csökkenést mutat Békéscsaba lakossága, ez pedig a gyerekek és az őket nevelő pedagógusok létszámán is látható.

A képviselő kiemelte, hogy az elkövetkező évben, két óvodát nézve 5 pedagógussal lesz kevesebb, helyettük dajkák gondozhatják majd a gyerekeket.

Ha most nem teszünk valamit, akkor az óvodák gyermekmegőrzővé válnak.

Azért, hogy ezt megakadályozzuk, ki kell dolgozni egy programot annak érdekében, hogy az óvodapedagógusaink jobb fizetésért, maradjanak a pályán, ne vándoroljanak el a városból – mondta az önkormányzati képviselő.

Második pontként Békéscsaba városát érintő belső ellenőrzésekről beszélt. Dancsó Tibor kérdést fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az esetleges hibákat az önkormányzat hogyan orvosolja. A képviselő ezt követően a reptér és az Előre pálya fejlesztéséről is beszélt.

– Mindkét fejlesztést megszavaztam, mert hogy nézne ki, ha egy képviselő nem szavazná meg a saját városát érintő beruházásokat. De hangsúlyozom, hogy nem igazán értek vele egyet, illetve kicsit sokallom az árat.

Harmadik pontként a városi repülőtér illetve a Kórház utcai stadion fejlesztéséről beszélt. A képviselő kijelentette, hogy a repülőtér beruházásában csak azt szavazták meg, hogy elindul a tervezés, de kíváncsi egy olyan üzleti tervre, amely bizonyítja, hogy ez a beruházás rentábilisan hogyan lesz majd üzemeltethető. Dancsó Tibor hozzátette, hogy a jelenlegi számítások szerint, 30-35 milliárd forintba kerülhet a reptér fejlesztése, ahol körülbelül 50 embert tudnak majd foglalkoztatni.

A képviselő ezt követően a Békéscsaba 1912 Előre sportkomplexumára tért ki melyben aggályosnak tartja a hétmilliárdos fejlesztést ahhoz képest, hogy egy-egy kiemelt mérkőzésen teltház van, de általánosságban néhány száz néző látogatja a legtöbb mérkőzést.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum