Közösségi oldalak

Belföld

Kitalált, és megtörtént lopás is történt Békéscsabán

Lopásról tett bejelentést egy békéscsabai nő június 21-én 22 óra 45 perc körül. Azt állította, hogy a barátaival éppen szalonnát sütöttek, amikor ismeretlen férfi a kerítésen át beugrott a kertjébe, magához vett egy nagy réz szobrot és elmenekült. A rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és ismét meghallgatták a bejelentőt. A nő ekkor már módosított a vallomásán és megnevezte az egyik ismerősét, akit látni vélt a lopás alkalmával. A nyomozók felkeresték a férfit, de kiderült, hogy a történtek idején egy nagyobb társasággal szórakozott. Mikor a bejelentőt szembesítették ezzel, elmondta, hogy a szobor már egy ideje nincs nála, és a lopásról szóló történtet csak azért találta ki, hogy kellemetlenséget okozzon a férfinak. A Békéscsabai Rendőrkapitányság hamis vád bűntette miatt büntetőeljárást indított a nő ellen.

Különböző termékeket próbált meg ellopni egy férfi és egy nő 2025. június 24-én 13 óra 15 perc körül az egyik békéscsabai üzletből. Az eladóknak már vásárlás közben feltűnt a páros, ezért figyelték őket. Mikor a kasszasor mellett fizetés nélkül távoztak a biztonsági őr feltartóztatta őket. A férfi ekkor a lopott dolgokkal teli szatyrot eldobta és futásnak eredt. Az őr követte egy darabig, végül nyomát vesztette. Eközben a nő is elmenekült a helyszínről. A kamerafelvételek alapján a rendőrjárőrök felismerték a lopás elkövetőit, és alig egy óra alatt mindkettőjüket előállították a rendőrségre. A Békéscsabai rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nikolics Nemanja a Videoton FC Fehérvár sportigazgatója

A csapat korábbi futballistáját, a 43-szoros válogatott Nikolics Nemanját nevezték ki a Videoton FC Fehérvár

Ismét Nikházi Márk a Budafok vezetőedzője

Ismét Nikházi Márk lett a labdarúgó Merkantil Bank Ligában sereghajtó Budafoki MTE vezetőedzője. A klub,

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új

Mészöly Gézával szerződést bontott a Budafok

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában sereghajtó Budafoki MTE közös megegyezéssel szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel.

YouTube csatorna