Közösségi oldalak

Belföld

Kifogták a nagy halakat a Békés megyei rendőrök

Csapatban második, egyéniben pedig első helyezést értek el a Békés megyei rendőrök a XXI. Országos Rendőr és XV. Rendészeti Meghívásos Horgászversenyen.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg idén a közel 20 éves múltra visszatekintő Országos Rendőr és Rendészeti Meghívásos Horgászversenyt. A megmérettetésre június 14-én került sor Bátonyterenyén, a Maconkai víztározón. A versenyre háromfős csapatok jelentkezhettek, amelyek külön-külön szektorokban, két különböző tavon mérték össze tudásukat. Az érdeklődés igen nagy volt, hiszen 39 csapat 117 versenyzője nevezett a felhívásra.


A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot Frankó Gábor r. alezredes (Békés MRFK), Megyeri Norbert r. százados (Békés MRFK) és Medve István r. zászlós (Gyula Rk.) képviselte. A csapat már szerdán este elutazott Bátonyterenyére, ahol csütörtökön a víztározó legismertebb taván, az 1. számú gáti nemzetközi versenypályán gyakoroltak. Mivel már ezen a napon több szép halat fogtak, hamar körvonalazódott bennük, hogy milyen taktikával induljanak neki a versenynapnak. Az említett versenypálya méltán híres hatalmasra nőtt halairól, amiből jópárat sikerült kollégáinknak kifogniuk és egy gyors mérlegelés, és néhány fotó idejére „letartóztatniuk”.

A szervezők a kifogott halak mérete, súlya alapján díjazták a csapat és az egyéni eredményeket is. A mérlegeléskor a csapat tagjai már sejtették, hogy jól sikerült számukra a verseny. Eredményhirdetéskor aztán kiderült, hogy az előkelő második helyen végeztek, ami hatalmas öröm volt számunkra. Az egyéni eredmények is tartogattak meglepetést, hisz Megyeri Norbert egyéniben megnyerte a versenyt, valamint a versenyen megfogott legnagyobb hal díját is megszerezte.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum