Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. június 17-én elfogtak és előállítottak egy sarkadi nőt, akit a Nagykátai Rendőrkapitányság lopás miatt körözött. Ugyanezen a napon a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei szabálysértési őrizetbe vettek egy autóst, mert pótkocsival csónakot szállított úgy, hogy a járműszerelvényre nem volt vezetői engedélye. A férfit Gyulán, a Kétegyházi úton állították le és igazoltatták, ügyében három napon belül bíróság dönt.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2024. június 18-án két személygépkocsi-vezető ellen indított büntetőeljárást ittas járművezetés gyanúja miatt. Mindkettőjüket ugyanott, a 44-es főúton, Békéscsaba határában ellenőrizték reggel 6 óra előtt. Miután a szonda jelezte, hogy alkohol van a szervezetükben, a rendőrök a román állampolgártól és a gyulai férfitől is elvették a vezetői engedélyt és feljelentették őket – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum