Közösségi oldalak

Belföld

Kétkerekűre utazott, a rendőrök meg rá

Gyulán, az egyik gimnázium elől három roller tűnt el az elmúlt hetekben. A rendőrök elfogták a bűncselekményekkel gyanúsítható fiatalt.

Januárban és februárban három elektromos rollert loptak el egy gyulai gimnázium elől. A városi kapitányság rendőrei igyekeztek mihamarabb felderíteni a bűncselekményeket, megtudni, hogy ki vihette el a járműveket. Az egyik rollernek januárban veszett nyoma, a második február 10-én 8 óra körül, harmadik pedig két nappal később déltájban tűnt el. A gyanú szerint mindegyikre egy 19 éves helyi fiatalember vetett szemet.

A rendőrök március 3-án előállították és kihallgatták őt, azt állította, hogy két rollert odaadott annak, akinek tartozott. A legutóbb elemeltet pedig megtalálták nála és lefoglalták. Kiderült az is, hogy a rollerek mellett egy kerékpárt is elvitt az iskola elől, de ennél az esetnél, ahogy fogalmazott, meggondolta magát, és végül letette egy társasháznál. A Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétség miatt eljárást indított a fiatalember ellen – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban,

Mellkason szúrta egy apa a saját fiát Győrben, a férfi meghalt

A rendőrség közleménye szerint egy családi vita vezethetett ahhoz a bűncselekményhez, amelyben egy férfi mellkason szúrta a fiát egy konyhakéssel

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Belfastban javíthat a Rossi-csapat a Nemzetek Ligájában

Az ukránoktól elszenvedett péntek esti vereség után hétfőn Belfastban az északírek vendégeként javíthat a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája másodosztályát

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

YouTube csatorna

Archívum