Közösségi oldalak

Belföld

Két közlekedési baleset, két könnyű sérült

Békés megyében 2022. augusztus 10-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

Újkígyós külterületén, 12 óra 45 perc körül árokba hajtott egy személygépkocsi. A jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Körösladányban, az Esze Tamás utca és a József Attila utca kereszteződésében egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütköztek, a kerékpáros könnyebben megsérült – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum