Közösségi oldalak

Belföld

Két férfi, egy(forma) eset

Két férfit lopott meg Nagykamaráson egy szexuális szolgáltatást nyújtó nő. A módszere ugyanaz volt, rövid időre magukra hagyta őket és a másik szobában átkutatta a levetett ruháikat, kiürítette a pénztárcáikat. A rendőrség a lopás miatt indított ügyek vizsgálatát befejezte.

Békés megyében, 2022 áprilisában és májusában két nagyon hasonló bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrségre. Először egy pitvarosi férfi panaszolta el, hogy internetes hirdetés útján kapcsolatba került egy nagykamarási nővel. Elment hozzá, igénybe vette a szexuális szolgáltatását, de eközben eltűnt a pénze.

Májusban egy mosonmagyaróvári férfi is úgy kezdte a bejelentését, hogy az interneten megismerkedett egy 32 éves nagykamarási nővel. A folytatás ugyanaz volt, mint az előző esetben. Ő is elment a megbeszélt időpontban a nőhöz, és neki is többe került a légyott a tervezettnél. A nő mindkét férfit magára hagyta egy kis időre, átment egy másik szobába, ott átkutatta a levetett ruháikat és a pénztárcájukból több tízezer forintot vett ki. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárást ellene. Az utóbbi alkalommal a nála tartott kutatáskor a nyomozók megtalálták a linóleum alá rejtett lopott pénzt, amit visszaadtak a tulajdonosának. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum