Közösségi oldalak

Belföld

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon a drogos

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.


Késsel fenyegetőzött egy férfi 2024. február 19-én kora reggel Gyulán, egy konditeremnél. Négy nappal korábban kiküldték onnan, és akkor kijelentette, hogy visszamegy, és elvágja a torkát az alkalmazottnak, aki viselkedése miatt kitessékelte őt. Vitt magával egy kést, majd az utcán megszólított két nőt, akik éppen oda tartottak. Kérte őket, hogy nézzék meg, melyik alkalmazott van bent. Meg akarta tudni, hogy ugyanaz a férfi dolgozik-e, aki kiküldte őt. Miután a nők nem válaszoltak neki, a kést a bokrok közé rejtette, és bement egy trafikba, a rendőrök onnan állították elő. A kését is megtalálták.

A gyulai férfi ellen más bűncselekmények – többek között kábítószerrel visszaélés – miatt is van folyamatban büntetőeljárás, amelynek során a bíróság korábban elrendelte a letartóztatását, jelenleg sincs szabadlábon. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés előkészülete bűntett elkövetésével gyanúsítja. Az emiatt indult nyomozás keretében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a büntetőeljárás iratait szeptember 10-én vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!