Képzésen vettek részt a bűncselekmények áldozataival kapcsolatba kerülő rendőrök Békés megyében

Áldozatsegítéssel kapcsolatos képzésen vett részt 2021. július 21-én a Békés megyei rendőrség közel 50 munkatársa Békéscsabán. A bűncselekmények sértettjeivel, károsultjaival leggyakrabban kapcsolatba kerülő rendőrök elsőként Barabás Ildikó r. alezredestől, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főreferensétől kaptak tájékoztatót a feladatuk aktuális kérdéseiről, az áldozatsegítés lehetőségeiről, szabályairól.

Ezt követően a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pszichológusának, Bellér Katalinnak a vezetésével csoportokban különböző kommunikációs szituációkat oldottak meg. Végül Tiszó Irén, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet Orosházi Krízisambulanciájának vezetője beszélt a szervezetük tevékenységéről. Ismertette, hogy milyen szolgáltatásokat, segítséget tudnak nyújtani a hozzájuk fordulóknak, kiemelten a kapcsolati erőszakot elszenvedő bántalmazottaknak.

A képzésen részt vett a Békés Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztályának két munkatársa is. A szakmai nap moderátora, Deák Sándor r. őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója a program zárásaként reményét fejezte ki, hogy az előadássorozat segítséget adott a résztvevőknek az áldozatok minőségi tájékoztatásához, az áldozatsegítés hatékonyságának növeléséhez.

Copyright © 2015-2021 KELETEN.HU – Impresszum