Közösségi oldalak

Belföld

Ittasan okozott súlyos balesetet a 18 éves bucsai férfi

Maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozta egy büntetlen előéletű 18 éves bucsai férfival szemben, aki egy autó sofőrjeként ittasan okozott súlyos következményekkel járó közlekedési balesetet. A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság állapítsa meg, a terhelt a próbaidő tartama alatt a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt áll.

A vádbeli cselekmény időpontjában 17 éves fiú 2024. május 17-én az éjszakai órákban engedély nélkül elvitte a bucsai lakóhelye előtti területről a nevelőapja tulajdonában és üzemben tartásában lévő gépjárművet és azzal úgy közlekedett, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A fiú egy házibuliba ment, ahol pálinkát és sört fogyasztott, majd éjfél után nem sokkal ittas állapotban az autóval, azt vezetve útnak indult. A személygépjárműben utasként tartózkodott a jobb első ülésen egy akkor 13 éves kislány, a terhelt barátnője, míg a hátsó ülésen egy 16 éves, egy 17 éves és egy 18 éves fiú. Az első ülésen ülők használták a biztonsági övet, azonban a hátsó ülésen utazók a biztonsági övet nem kötötték be. A fiatalkorú terhelt a személygépjárművel a megengedett legnagyobb sebességet jócskán túllépve, 90 km/h sebességgel haladt a Kossuth Lajos utcán, amikor ittassága folytán későn észlelte az előtte, az út szélén parkoló autóbuszt. Ekkor hirtelen kikerülte, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd letért az egyenes vonalvezetésű úttestről és az úttest melletti vízelvezető árokba hajtott, ahol a járművel nekiütközött először egy oszlopnak, majd egy élő fának is. A személygépkocsi az oldalára borulva állt meg és a baleset folytán totálkárosra tört.

A fiatalkorú terhelt a baleset után a gépjárműből kiszállt és az ott elhaladó egyik személygépjármű utasától kért segítséget, aki telefonon felhívta a központi segélyhívószámot. A jobb oldali első ülésen ülő gyermekkorú sértett szintén kiszállt a gépjárműből és gyalogosan hazaindult segítséget kérni, a hátsó ülésen ülő két fiú a felboruló gépjárműből kirepültek és a helyszín közelében sérüléseik miatt mozdulatlanul feküdtek, míg harmadik társuk beszorult a karosszériába, őt a helyszínre érkező tűzoltók emelték ki a gépjárműből, majd a mentőszolgálat munkatársai a sérülteket kórházba szállították.

A fiatalkorú terhelt által okozott közlekedési baleset során a terhelt, valamint a gépjárműben utasként tartózkodó 13 éves kislány és a 16 éves fiú 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, a 17 éves fiú számos súlyos sérülés mellett életveszélyes sérülést szenvedett, míg a 18 éves társuk olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nála súlyos egészségromlás és maradandó fogyatékosság is kialakult.


A terhelt a járművezetés alatt igen enyhe alkoholos befolyásoltság alatt állt. Cselekményével megszegte a KRESZ 4.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

YouTube csatorna

Archívum