Közösségi oldalak

Belföld

Internetes csaló vert át egy dobozi nőt, de lebukott

Süteményes készletet szeretett volna venni egy Békés megyei nő. A porcelánokat kétszer is kifizette, mégsem kapta meg. Kiderült, hogy mindkétszer ugyanannak a férfinek utalt. Az álnéven is hirdető ember ellen büntetőeljárás indult.

Kétszer csapta be ugyanazt a dobozi nőt egy Heves megyei férfi, aki porcelánt hirdetett az interneten. A tálból és hat kistányérból álló süteményes készletet azonban – mint utóbb kiderült – többeknek is eladta. Köztük a dobozi nőnek, aki kétszer is kifizette. Először postaköltséggel együtt 29 ezer forintot utalt el érte, hetekkel később pedig 43 ezer forintot. A férfi azzal tévesztette meg, hogy két néven is hirdetett, az egyik hirdetésben budapestinek, a másikban egrinek írta magát.

A vásárló így joggal feltételezte, hogy az első sikertelen ügylet után másodjára már hozzájut ahhoz, amit szeretett volna. Amikor ismét hiába várta a csomagot, bejelentést tett a helyi körzeti megbízotti irodán. A férfi ellen a Békéscsabai Rendőrkapitányság csalás miatt büntetőeljárást indított. Kihallgatásán azt állította, valóban volt olyan készlete, amit árult, csak egyszerre többektől fogadott el érte pénzt, így a nőnek nem tudta elküldeni, de azt ígérte, hogy a kárát megtéríti. A rendőrség az ügyben a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és az eljárás iratait továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!