Közösségi oldalak

Belföld

Három autóst ittas járművezetés miatt, két férfit pedig engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő

Árokba csúszott egy személygépkocsi 2024. január 19-én délután Kisnyék és Sarkadkeresztúr között. Az autót vezető férfi nem sérült meg, de a szonda ittasságot jelzett nála, ezért a rendőrök előállították, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Rajta kívül még két férfi ellen indult büntetőeljárás azért, mert vezetés előtt alkoholt fogyasztottak. Egyiküket január 20-án néhány perccel éjfél előtt Battonyán, a Fakertvég utcában állították le és igazoltatták. A másik autós pedig másnap hajnali fél 4 körül Orosházán, a Zöldfa utca és a Dózsa utca kereszteződésében kocsijával fának és korlátnak ütközött. Nem sérült meg, de nála is pozitív lett a légalkoholmérés eredménye.


Mellettük ketten kerültek őrizetbe azért, mert engedély nélkül vezettek. Egy lőkösházi férfi január 19-én este Orosházán, az Iglói úton motorozott, amikor ellenőrizték és kiderült, hogy nincs jogosítványa.

A másik, magyarbánhegyesi férfi január 21-én délelőtt személygépkocsival közlekedett, Magyarbánhegyesről, az Árpád utcából állították elő. Az engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt a rendőrök három napon belül bíróság elé állíthatják őket – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!