Közösségi oldalak

Belföld

Haját tépte, ütötte a nőt – közös gyermekük mellett történt a bántalmazás Körösladányban

Testi sértéssel, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy büntetlen előéletű 51 éves körösladányi férfival szemben, aki rendszeresen bántalmazta az élettársát.

A vád szerint a terhelt férfi és a sértett nő jelenleg is élettársak, egy kiskorú gyermeket nevelnek közös háztartásban Körösladányban. 2025. július-augusztus hónapokban a férfi és a nő között megromlott a kapcsolat, mivel a sértett ezen időtájt észlelte a párja telefonján lévő üzenetekből, hogy más nőkkel is tart fenn kapcsolatot. A férfi a veszekedések során tettlegesen is bántalmazta több alkalommal a sértettet, neki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.

Előfordult, hogy ellökte az élettársát, a haját húzta, ököllel és tenyérrel testszerte bántalmazta; a sértett két alkalommal is orvoshoz fordult a sérülései, a fájdalmai miatt, legutóbb 2025 decemberében. A terhelt a rendőri intézkedést követően elköltözött a sértettől rövid időre, majd a büntetőeljárás alatt kibékültek és ismét egy párt alkotnak – tájékoztatta portálunkat Dr. Havrán Ákos főügyészhelyettes, helyettes szóvivő.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum