Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Garázdaság, rongálás, lopás és zaklatás miatt intézkedtek, illetve nagy mennyiségű vágott dohányt foglaltak le a rendőrök.

Bucsán, egy vendéglátóhelyen 2024. február 10-én 23 óra körül egy férfi minden előzmény nélkül megütött egy másikat. A könnyű sérülést szenvedett vendég két nappal később tett bejelentést az esetről. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 32 éves köröstarcsai férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Szeghalmon, 2024. február 12-én hajnalban egy nő parkolási vita miatt megrongálta, megkarcolta egy férfi autóját. A kocsiban több tízezer forint kár keletkezett, a nő ellen büntetőeljárás indult.

Nagy mennyiségű vágott dohányt találtak a Biharugra Határrendészeti Kirendeltség határrendészei egy férfi autójában. A kocsit 2024. február 12-én délelőtt közúti ellenőrzés közben állították le Nagygyanté külterületén. A több zsák, 130 kilogramm dohány a hátsó ülésen és a csomagtartóban volt. A rendőrök lefoglalták, átadták a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak, ahol bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek.

A Szeghalmi Rendőrkapitányságon 2024. február 12-én gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, mert még januárban betört egy vésztői házba és többek között gázpalackot, szőnyeget és láncfűrészt lopott onnan.

A Békési Rendőrkapitányság 2024. február 12-én őrizetbe vett egy nőt, mert a gyanú szerint zaklatta korábbi párját. Hirdetéseket jelentetett meg a férfi nevében, így a férfit naponta keresik telefonon idegenek. Emellett a nő különböző anyagokkal megtöltött üvegeket dobált be a házának az udvarára – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

MOL Magyar Kupa – Drámai csatában megvédte címét a Paks

A Paks megvédte címét a labdarúgó MOL Magyar Kupában, mivel a szerdai fináléban 1-1-es döntetlen

Szoboszlai: most vagyok a legboldogabb pályafutásom során

Élete legszebb időszakának tartja a mostanit Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistája, aki angol

Legyőzte a Honvédot és megint második a Kazincbarcika

A feljutásért küzdő Kazincbarcika 1-0-s győzelmet aratott a találkozót emberhátrányban befejező Budapest Honvéd vendégeként a

Bajnokok Ligája – Kovács István vezeti a döntőt

A nagykárolyi születésű Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája müncheni döntőjét május 31-én – jelentette

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!