Közösségi oldalak

Belföld

Folytatólagosan, üzletszerűen sikkasztott a 65 éves gyulai nő

Folytatólagosan üzletszerűen elkövetett sikkasztás 3 rendbeli bűntette, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy büntetlen előéletű 65 éves gyulai nővel szemben, aki közös képviselőként eljárva károsított meg három gyulai társasházat. A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a nőt tiltsa el a társasházak közös képviseletének ellátásától, mint foglalkozástól, illetőleg kötelezze őt a társasházak részére okozott kár megtérítésére.

Az idős nő huzamosabb időn keresztül – egyes esetekben több mint 20 éven át – látta el három gyulai társasház közös képviselői tisztségét. A terhelt feladatkörének ellátása során a társasházak bankszámlái felett teljes rendelkezési joggal bírt, a társasházak érdekében a számlákról önállóan utalásokat végezhetett, azokról készpénzt vehetett fel. A terhelt azonban a folyószámlákon lévő, rábízott társasházi vagyonból – azért, hogy ezáltal tegyen szert rendszeres jövedelemre – több éven keresztül tulajdonított el különböző összegeket, részben úgy, hogy a társasház bankszámlájáról rendszeresen utalt át különböző pénzösszegeket a saját bankszámlájára, részben pedig úgy, hogy a társasház bankszámlájáról bankkártya segítségével vett fel készpénzt a saját céljaira. Ily módon a három társasháznak egyenként 21.000.000.-Ft, 14.000.000.-Ft és 3.000.000.-Ft kárt okozott.

Ezen felül a terhelt azáltal is vagyoni hátrányt okozott az egyik társasház részére, hogy a társasházra három különböző biztosítást is kötött. A társasház első épületbiztosítási szerződését az egyik biztosítótársasággal 2001-ben kötötte meg, majd ezen biztosítási jogviszony fennállása alatt, 2012-ben és 2020-ban további két biztosítótársasággal is biztosítási szerződést kötött teljesen indokolatlanul. Vagyonbiztosítás esetén ugyanis a kár bekövetkezésekor a biztosítók a kártérítés összegét megosztják egymás között, a biztosított nem részesülhet többszörös kártérítésben ugyanazon káresemény alapján. Erre figyelemmel ugyanazon kockázati elemekre több biztosítást kötni ésszerűtlen döntés volt és indokolatlan költséget jelentett a társasház részére. Ilyen módon a terhelt további 2.400.000.-Ft vagyoni hátrányt okozott a társasház részére – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

YouTube csatorna

Archívum