Közösségi oldalak

Belföld

Figyelmetlen sofőr okozott balesetet Gyomaendrődön

Gyomaendrődön, az Apponyi utcában 2021. május 13-án 15 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Személyi sérülés nem történt, ittasság gyanúja egyik járművezetőnél sem merült fel. A baleset okozója a felelősségét elismerte, a rendőrök helyszíni bírság megfizetésére kötelezték – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Képgaléria – Fotó: police.hu

There is no gallery selected or the gallery was deleted.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum