Közösségi oldalak

Belföld

Fenyegetéssel próbált pénzt szerezni egy drogos rabló Békéscsabán

A gyanú szerint kábítószert fogyasztó, erőszakosan fellépő ember kezén hamar kattant a bilincs.


Békéscsabán, az autóbusz-pályaudvarnál, az egyik vendéglátóhelynél 2025. december 9-én 17 óra 30 perc körül egy férfi megszólított egy párt. Pénzt kért tőlük, kapott is ötezer forintot. Ezután követelőzni kezdett, még többet akart, de a férfi és a nő már nem akartak neki adni. Ekkor a számukra ismeretlen ember fenyegetni kezdte őket, erőszakosan lépett fel velük szemben. A párnak végül sikerült eltávolodniuk tőle és hívni a rendőrséget.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai egy órán belül kiderítették, hogy ki lehetett az illető, a rablás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítható 30 éves kétegyházi férfit előállították és őrizetbe vették. A kábítószergyorsteszt pozitív lett, így kábítószer birtoklása vétség miatt is eljárás indul ellene – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Belfastban javíthat a Rossi-csapat a Nemzetek Ligájában

Az ukránoktól elszenvedett péntek esti vereség után hétfőn Belfastban az északírek vendégeként javíthat a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája másodosztályát

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

 

YouTube csatorna

Archívum