Közösségi oldalak

Belföld

„Elvágom a torkod! Tíz részre váglak szét!”

Késsel támadt menyasszonyára egy holland férfi Békéscsabán. A rendőrök fél nap alatt elfogták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségre.

Emberölés kísérletével gyanúsít a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy holland állampolgárt. A 34 éves férfi 2021 novemberében menyasszonyával átutazóban volt Békéscsabán. Bulgáriába akartak vonattal eljutni, mert a férfi ott akart munkát vállalni. A pár 2021. november 24-én este a vasútállomáson, egy sörözőben töltött időt, a férfi italozott és a viselkedése miatt kiküldték. Taxiba ültek, visszaindultak abba a hotelbe, ahol megszálltak, de a vőlegény útközben erőszakossá vált. Fenyegette a menyasszonyát, azt mondta neki, hogy megöli és tíz részre vágja szét, majd menet közben kinyitotta a kocsi ajtaját. Ekkor a taxi sofőrje megállt, a férfi kiszállt, behajolt a hátsó ülésen és megütötte a nőt.

A taxis a másik ajtón kiengedte a bántalmazott nőt, a párja pedig egy bicskával a kezében kergetni kezdte az autó körül, eközben a nyakán, valamint a mellkasán is megsebesítette. Többen tanúi voltak ennek, a nőt két férfi felvette az autójába és közben értesítették a rendőrséget. Vőlegénye elmenekült, de a rendőrök másnap délelőtt Békéscsabán, a vasútállomás közelében elfogták és őrizetbe vették, jelenleg is letartóztatásban van. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ellene emberölés bűntett kísérlete miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. december 5-én továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az Újpestet is legyőzte a Zalaegerszeg

Sorozatban négy győzelemnél tart a Zalaegerszeg a labdarúgó Fizz Ligában, miután vasárnap este 2-0-ra legyőzte az Újpestet a 16. forduló

A Ferencváros újfent legyőzte a Kisvárdát

A címvédő és éllovas Ferencváros 3-0-ra legyőzte a vendég Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 16. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén. A

A Győr négy napon belül másodszor is legyőzte a Kazincbarcikát

A Győr 3-1-re legyőzte sereghajtó vendégét, a Kazincbarcikát a labdarúgó Fizz Liga 16. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. Nagy lendülettel kezdett

Lando Norris lett a Forma-1-es világbajnok

Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit versenyzője azzal, hogy a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon harmadikként

 

YouTube csatorna