Közösségi oldalak

Belföld

Élő videóban közvetítette a Facebookon egy vésztői asszony, ahogy félholtra veri a szomszédot

Élő videóban közvetítette a Facebookon egy vésztői asszony, ahogy félholtra veri a szomszédot

Szomszédháború tört ki a viharsarki Vésztőn. Egy 36 éves helyi nő. J. Erzsébet már két nappal korábban videoüzenetben fenyegette meg három szomszédját, akik szerinte egy rokonát zaklatták, meglopták. Nem tett feljelentést, megígérte, saját maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást, ahogy videóban fogalmazott, erre felhatalmazást kapott, ám azt nem árulta kitől, honnan.

A Facebook közösségi oldalra ma dél körül került fel a felvétel arról, amit J. Erzsébet saját maga készített. A képeken látszik, a nő erőszakkal lerohanja a szomszédját, megrugdossa, megveri, a fejét különböző tárgyakkal üti, fenyegeti, hajánál fogva ráncigálja. A felvételek közben többször is fenyegetőzik, két másik embert is bántalmazni akar, s elmondja, azért osztja meg a felvételeket, hogy féljenek tőle, hogy tanuljanak belőle a szomszédjai.

Azt hogy miért nem a rendőröket hívta, ha az általa meggyanúsított férfiak ha tényleg jogsértést követtek el azzal magyarázta, hogy a helyi rendőrök „csicskák” és csak közlekedési szabálysértésekért tudnak büntetgetni. Ámokfutását a felvételek alapján egy családtagja, egy férfi is végignézte, de nem avatkozott közbe.

Lakossági bejelentés alapján intézkedtek a rendőrök július 26-án 11 óra 30 perc körül Vésztőn, egy lakóházban. A gyanú szerint egy vésztői nő bántalmazott egy idősebb, szemmel láthatólag kába beteg, gyenge, védekezésre képtelen férfit. A bántalmazott férfi az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám a fején eltört tányér, a rugdosások és az ütlegelések súlyosabb sérülést is okozhattak volna. Információnk szerint, több tucat bejelentés érkezett a videó megjelenése után, rengeteg embert felháborított, megbotránkoztatott a félelem keltésére is alkalmas videó, amit bizonyítékként le is foglalt illetve lementett a hatóság.

Szarvas Ágnes rendőr őrmester, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a szeghalmi rendőrkapitányság munkatársai elfogták a bántalmazót, akit előállítottak, előterjesztést tettek őrizetbe vételére is.

J. Erzsébet a közösségi oldalakra feltett videó üzeneteiben már napok óta készült a leszámolásra. A videó főszereplője az őrizetbevétel idejére, azaz 72 órára biztosan fogdába kerül, de esély van arra is, hogy letartóztatják, mert tartani lehet attól, hogy újra megtámadja haragosait. Információnk szerint éppen ma engedtték ki a pszichiátriáról, és egy percig sem bánta meg a tettét, szerinte hétvégére már otthon lesz, és bárki bántja szeretteit továbbra is hasonló módszerrel fog eljárni.