Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békéscsabán, Csanádapácán és Medgyesegyházán

Békés megyében 2022. július 24-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Tompa utca és a Bessenyei utca kereszteződésében 14 óra előtt néhány perccel egy kerékpárral közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy autósnak és összeütköztek. A balesetben a biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egy órával később Csanádapácán, a Vasút úti és a Szent Gellért utcai körforgalomban egy személygépkocsi vezetője elütött egy kerékpáros fiút, aki elesett és könnyebben megsérült.

Medgyesegyháza külterületén 20 óra 15 perc körül egy személyautó letért az útról és árokba csúszott. A mentők a jármű vezetőjét és utasát is könnyű sérüléssel vitték kórházba – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum