Közösségi oldalak

Belföld

Ecsegfalván és Békésen balesetnél helyszíneltek a rendőrök

Békés megyében 2022. augusztus 21-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Ecsegfalván, a Fő utcában 2 óra előtt néhány perccel letért az útról és árokba borult egy traktor. A mentők a jármű vezetőjét súlyos, életveszélyes, míg utasát súlyos sérüléssel vitték kórházba. A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 19 éves kiskunmajsai férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ezért engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene. A fiatal férfinál felmerült a gyanúja annak is, hogy alkoholt fogyasztott, ezért ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárás indul vele szemben. Emellett jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésével is gyanúsítja a rendőrség a férfit, mert a traktort a tulajdonos engedélye nélkül vitte el.

Békés külterületén, 19 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője lesodródott az útról. A balesetben a 24 éves vésztői autós könnyebben megsérült – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum