Közösségi oldalak

Belföld

Bűnmegelőzési tanácsokkal látták el a Végegyháziakat

Bűnmegelőzési tanácsokkal, hasznos információkat tartalmazó kiadványokkal várták a végegyháziakat a rendőrség szakemberei.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai rendszeresen tartanak tájékoztatókat, rendezvényeket Békés megye településein. A szakemberek célja, hogy széles körben terjesszék a tapasztalatok alapján gyakrabban előforduló bűncselekményekkel, és azok megelőzési lehetőségeivel kapcsolatos információkat.

A „Házhoz megyünk” országos bűnmegelőzési program keretein belül a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság megelőzési munkatársával 2021. augusztus 4-én Végegyházára látogattak el, ahol bemutatták a BikeSafe alkalmazást, és regisztrálták is az érdeklődők kerékpárjait a kerékpárlopások megelőzését, felderítését segítő rendszerben. Közben felhívták a figyelmet arra, hogy aki vásárolni, ügyet intézni megy, sehol ne hagyja ott még rövid időre se lezáratlanul a kerékpárját!

Használjanak jó minőségű zárat, és a kerékpár kormányán, kosarában ne hagyjanak táskát, telefont, pénztárcát! Jó, ha a biciklit hozzázárják a kerékpártárolóhoz, korláthoz, oszlophoz. Miközben vásárolnak, boltban, piacon válogatnak a termékek között, ne tegyék le a táskáikat, pénztárcáikat a polcra, vagy a bevásárlókocsiba, mert ha csak egy pillanatig nem figyelnek, könnyen elviheti valaki. Elhangzott az is, hogy nem szabad váratlanul érkező idegeneket beengedni. A házak kapuit, a lakások ajtajait zárni kell még akkor is, ha a lakók otthon vannak.

Megeshet, hogy a bejárattól távolabb eső helyiségben vannak, vagy kertes házak esetében a kertben dolgoznak, így nem veszik észre, hogy valaki bemegy és értékek után kutat. A bűnmegelőzési szakemberek kérték a fórum résztvevőit, hogy telefonon, vagy személyesen őket felkereső ismeretleneknek ne adjanak, ne utaljanak át pénzt! A rendőrök válaszoltak a végegyháziak kérdéseire és fogadták a közrenddel, közbiztonsággal kapcsolatos észrevételeket is. Emellett hasznos bűnmegelőzési tanácsokat tartalmazó ingyenes kiadványokat, szórólapokat biztosítottak az érdeklődőknek – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum