Közösségi oldalak

Belföld

Bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit fogtak el a sarkadi rendőrök

Békés megyében 2021. július 15-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2021. július 15-én elfogtak egy 30 éves sarkadi férfit, akit több bűncselekmény miatt köröztek. Korábban sarkadi lakóházakból lopott többek között építőanyagot és bútorokat, valamint a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság is indított ellene büntetőeljárást kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum