Közösségi oldalak

Belföld

Büdös volt neki a munka, ezért kitalálta, hogy elütötték

Elütötték, ezt állította egy orosházi férfi. Miután a rendőrök kiderítették, hogy nem történt baleset, a férfi bevallotta, hogy azért találta ki a történetet, mert nem akart bemenni a munkahelyére dolgozni.

Félre akarta vezetni a rendőröket egy férfi 2021. december 2-án, Orosházán. Reggel 7 óra után néhány perccel bejelentette, hogy a Tó utcán elütötte egy autó, majd a kocsi vezetője anélkül, hogy segítséget nyújtott volna neki, megadta volna az adatait, elhajtott. Miután a rendőrök kiderítették, hogy ilyen nem történt, a férfi bevallotta, hogy csak kitalálta az egészet. Nem szeretett volna bemenni a munkahelyére dolgozni, mert olyan munkára osztották be, amit nem akart elvégezni, ezért állt elő ezzel a történettel. A 45 éves férfit a rendőrök hatóság félrevezetése miatt feljelentették – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

Vereség a Nemzetek Ligája nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A magyar csapat

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

 

YouTube csatorna

Archívum