Közösségi oldalak

Belföld

Békés megye útjain történt

Kondoroson, az Őr utcán 2025. március 23-án 0 óra 15 perc körül villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi. Az autót egy 16 éves lány vezette, akinek nincs vezetői engedélye és a gyanú szerint ittas is volt. Ráadásul a baleset után gyalog elment a helyszínről, nem segített az utasának, egy 17 éves lánynak, aki könnyű sérülést szenvedett. Az autó sem az övé volt, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül ült bele és indult el vele. A lány ellen jármű önkényes elvétele, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt is eljárás indult. Az engedély nélküli vezetésért pedig szabálysértésben kell felelnie.

A lány mellett az elmúlt hétvégén még két férfi ellen indult büntetőeljárás ittas járművezetés gyanúja miatt. Egyiküket szombaton este igazoltatták Ecsegfalván, a másik férfit másnap hajnali háromnegyed 4-kor állították le Békésen. Mindketten személygépkocsival voltak. A vezetői engedélyüket elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

Engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt vett őrizetbe 2025. március 23-án egy 16 éves fiatalembert a Békési Rendőrkapitányság. Segédmotor-kerékpárral volt, amikor Békésen, a Kasza utcában leállították. Az ügyében három napon belül bíróság dönt – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum