Közösségi oldalak

Belföld

Békés megye minden járásában közbiztonsági egyeztető fórumot tartott a rendőrség

Békés megye minden járásában közbiztonsági egyeztető fórumot tartott a rendőrség

Békés megye kilenc városában szervezett közbiztonsági egyeztető fórumot a rendőrség november 5-e és 14-e között. Az évente összehívott megbeszélések célja, hogy a rendőrség, valamint a járási hivatalok, önkormányzatok, polgárőr-szervezetek, oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházak vezetői, képviselői közvetlenül is megvitathassák egymással a közbiztonsággal, közrenddel kapcsolatos észrevételeiket, tapasztalataikat.

A Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Sarkadon, Szarvason, Gyomaendrődön és Szeghalmon megtartott egyeztetésen a megyei rendőrfőkapitány, Vörös Ferenc r. dandártábornok az adott járás területén illetékes rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek vezetőivel együtt tájékoztatást adott a települések közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről. Hangsúlyozták, hogy a fórum mellett fontosnak tartják a lakosság és a rendőrség közötti folyamatos párbeszédet, kapcsolattartást. Azt szeretnék, ha a közbiztonságot érintő észrevételek, a lakosság biztonságérzetét negatívan befolyásoló jelenségekről szóló információk a lehető legrövidebb időn belül eljutnának a rendőrséghez.

A bejelentéseket, észrevételeket minden esetben megvizsgálják, és a rendőri eszközökkel kezelhető problémák megoldásáért megteszik a kellő intézkedéseket. Amennyiben szükség van rá, a hatékony segítségnyújtás érdekében egyeztetést kezdeményeznek a társhatóságokkal. Emellett a rendőrkapitányságok valamennyi járásban igyekeznek minden korosztály számára olyan baleset- és bűnmegelőzési programokat szervezni, amelyeken a megyében élők hasznos tanácsokat kaphatnak.

A fórumokon részt vevők közül többen elismerően szóltak a rendőrség tevékenységéről, és nagyra értékelték azt a partneri viszonyt, együttműködést, amelynek célja a Békésben élők biztonságának szavatolása.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

 

YouTube csatorna

Archívum