Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Sarkadon, járókelőkkel erőszakoskodó férfi elfogása Békéscsabán

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset Sarkadon, járókelőkkel erőszakoskodó férfi elfogása Békéscsabán.

Sarkadon, az Anti út és a Deák Ferenc utca kereszteződése előtt 2023. február 21-én fél 9 előtt néhány perccel forgalmi okból megállt egy személygépkocsi, de úgy, hogy keresztezte a kerékpárutat. A kocsinak nekiütközött egy kerékpáros, a nő könnyű sérülést szenvedett.

Békéscsabán, a vasútállomás közelében 2023. február 21-én délután egy férfi leszólított két fiatalt. A 17 és 18 éves fiúknak azt mondta, hogy beteg az édesanyja, életmentő gyógyszerekre adjanak neki fejenként kétezer forintot. Az idegen megfélemlítette a fiatalokat, ezért egyikük elővette a pénztárcáját és odaadta neki a 12 ezer forintját. Közben az idegen a bankkártyáját is elvette tőle.

Órákkal később szintén Békéscsabán, a Jókai utca és az Andrássy út kereszteződésénél egy férfi hátba rúgott egy járókelőt. A gyanú szerint mindkét bűncselekménynek ugyanaz, egy 37 éves újkígyósi férfi az elkövetője. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették őt – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum