Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Mezőkovácsházán, piás sofőrök buktak le Békéscsabán

Békés megyében 2022. március 23-án egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Mezőkovácsházán, a Vásárhelyi Sándor utca, Árpád utca és Battonyai út kereszteződésénél lévő körforgalomban 7 óra után néhány perccel egy mezőgazdasági vontató nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak. Emiatt a motoros hirtelen fékezett, elesett és könnyű sérülést szenvedett.

Két férfit állítottak elő a rendőrök Békés megyében 2022. március 23-án ittas járművezetés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Egyiküket Békéscsabán, a Szent László utcában állították le a rendőrök, ő segédmotor-kerékpárral volt. A másik, személygépkocsit vezető férfit szintén Békéscsabán, a Bánát utcában igazoltatták. Mindkettőjüktől elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum