Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Eleken, őrizetbe vétel Füzesgyarmaton, előállítások Dévaványán

Eleken, a Kétegyházi úton, 2021. január 1-jén 10 óra körül összeütközött két személygépkocsi. A balesetben mindkét jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Otthonában rosszul lett egy férfi 2021. január 1-jén este Füzesgyarmaton. Miután mentőt hívtak hozzá kiderült, hogy súlyos, életveszélyes sérülése van. Előző nap egyik ismerőse járt nála, a gyanú szerint ő bántalmazhatta. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a 21 éves füzesgyarmati férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és vizsgálja a történtek körülményeit.

Dévaványán, a Zrínyi Miklós utcában, 2021. január 1-jén 5 óra 45 perc körül összeszólalkozott két férfi. A magánéleti probléma miatt kialakult és dulakodásig, verekedésig fajult konfliktusba két rokon is bekapcsolódott. Egy férfi ki akarta békíteni a veszekedőket, de őt az egyik verekedő egy vasrúddal megütötte. A rendőrök a négy férfit előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre, ahol nyomozás indult. Ennek keretében tisztázzák majd a konfliktus körülményeit és azt, hogy kinek milyen szerepe volt abban – tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum