Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békéscsabán és Dévaványán, piás sofőrnek ugrott a jogsija Kunágotán

Békés megyében 2023. március 8-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

Békéscsaba külterületén, 5 óra 40 perckor egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy autóbusznak. A két jármű összeütközött, az autós könnyebben megsérült, a buszon senkinek sem esett baja.

Dévaványán, a Vörösmarty utca és az Árpád utca kereszteződésében 6 óra 45 perc körül személygépkocsi ütközött érintőlegesen egy kerékpárossal. Mindez azért történt, mert az autós nem adott elsőbbséget a balesetben végül könnyű sérülést szenvedett kerékpárosnak.

Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit 2023. március 8-án délután Kunágotáról. Személygépkocsit vezetett, amikor a rendőrök leállították. Miután a szonda alkoholfogyasztást jelzett nála, a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum