Közösségi oldalak

Belföld

Az új év első hetében, hét piás sofőr bukott meg Békés megyében

Békés megyében 2022 első hetében hét autóst állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Volt közöttük olyan, aki két parkoló autót rongált meg és olyan is, aki nem a saját kocsiját vezette úgy, hogy nem volt józan.

Az év első hetében Békés megyében több mint kétezer közlekedőt szondáztattak meg a rendőrök azért, hogy az ittas járművezetőket kiszűrjék a forgalomból. A légalkoholmérések eredménye tizennyolc esetben lett pozitív, hétszer gépi meghajtású jármű vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. Volt közöttük olyan férfi is, aki a rendőri intézkedés előtt kocsijával nekiütközött két parkoló autónak Gyomaendrődön.

Egy másik férfi Kunágotán próbaútra vitt egy autót úgy, hogy saját bevallása szerint előző nap körülbelül éjfélig italozott. Nem is emlékszik rá, mennyi sört ivott meg, meghallgatásán igen sokat mondott, 10 literre becsülte az elfogyasztott mennyiséget. Egy biztos: másnap délben, amikor megszondáztatták a rendőrök, még nem volt józan. Ezt a kocsi tulajdonosa is tudta, de ennek ellenére engedte, hogy vezessen, sőt! Be is ült mellé – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ittasan vezetni és ittas vezetővel utazni rendkívül veszélyes. Éppen január első hetében fejezte be a Szarvasi Rendőrkapitányság egy 2021 októberében Gyomaendrőd külterületén történt súlyos baleset körülményeinek a vizsgálatát. Egy férfi ittasan személygépkocsit vezetett, a járművel felborult és maradandó egészségkárosodást szenvedett. Ebben az esetben csak az ittas vezető volt a részese, sérültje a balesetnek, de vétlen áldozatai is lehetnek a szabálytalan, felelőtlen közlekedők által okozott szerencsétlenségeknek. Sajnos gyorshajtás miatt is több mint 200 esetben kellett intézkedniük az elmúlt héten Békés megye rendőreinek. Azok mellett azonban, akik a megengedett sebességhatárt lépték túl, voltak olyanok is, akik nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtottak. A hétvége első napján, amikor Békés megyében havazott, három személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi káros közlekedési baleset történt. A rendőrség ezért nagyobb odafigyelést kér a járművezetőktől! Ne igyanak alkoholt, ha vezetni fognak, tartsák be a megengedett sebességet, és ha az útviszonyok, illetve a látási viszonyok nem jók, akkor menjenek még a megengedettnél is lassabban!

… hogy mindenki hazaérjen!