Közösségi oldalak

Belföld

A szemetesből került elő a pénztárca Tótkomlóson

Tótkomlóson egy boltban felejtette egy vásárló a pénztárcáját. A megtaláló elvitte, ezért büntetőeljárás indult ellene. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

 

Pénztárcát talált egy vásárló egy boltban 2023. március 12-én Tótkomlóson. Egy nő felejtette a pulton a piros tárcát, benne voltak az iratai és néhány ezer forint. A férfi ahelyett, hogy szólt volna az eladónak, vagy az iratok alapján megkereste volna a tulajdonost, hazavitte a tárcát. A boltban van biztonsági kamera, a felvétel alapján azonnal ki is derült, ki követte el a bűncselekményt. A rendőrök elmentek a férfihez és elszámoltatták, a szemetesében megtalálták a pénztárcát az iratokkal, a házában pedig a pénzt.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a 22 éves fiatalember ellen büntetőeljárást indított, a nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és 2023. május 4-én megküldték az ügy iratait az ügyészségre. A történtek kapcsán a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy a talált dolgot nem lehet megtartani, azt mielőbb meg kell próbálni visszajuttatni a tulajdonosának. Ha vannak benne elérhetőségek, ezt meg lehet tenni közvetlenül, ha nincsenek, le kell adni a helyi önkormányzatnál talált tárgyként. Utóbb a gyanúsítottá vált férfi is azt mondta: egy hirtelen ötlet volt, hogy eltette a talált tárcát, sajnálja az egészet – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum