Közösségi oldalak

Belföld

A múlt héten 17 értetlen piás veszélyeztette épségünket az utakon Békés megyében

Egy hét alatt több mint 2500 járművezetőt szondáztattak meg a rendőrök Békés megyében. Azok között, akiknél felmerült az ittasság gyanúja, volt olyan autós is, aki balesetet szenvedett.

Békés megyében 2022. július 4-e és 10-e között 2508 járművezetőt szondáztattak meg a rendőrök. A mérőműszer 17 esetben jelzett ittasságot, 10 esetben gépi meghajtású járművek vezetőjénél mutatott alkoholfogyasztást. Volt olyan férfi, aki annak ellenére indult el elektromos kerékpárral, hogy korábban ittas járművezetés miatt a bíróság már eltiltotta a járművezetéstől. Ezúttal is felmerült a gyanúja annak, hogy alkoholt ivott, úgy közlekedett. Egy másik, a gyanú szerint szintén ittasan vezető férfi pedig kocsijával szalagkorlátnak ütközött.

Szintén a múlt héten a rendőrség az ügyészségre továbbította egy 18 éves fiú ellen ittas járművezetés miatt indult nyomozás iratait. A fiatalember, akinek nincs jogosítványa, még nem is szerzett, korábban engedély nélkül vitt el egy kisteherautót és azzal hajtott neki egy villanyoszlopnak.

A rendőrség az ellenőrzések tapasztalatai és az említett esetek miatt ismételten kéri, hogy aki alkoholt ivott, ne vezessen! Az ittas járművezetés következményei beláthatatlanok, és nemcsak a szabálytalan közlekedőt érinthetik, hanem vétlen részesei, sérültjei is lehetnek egy esetlegesen bekövetkező balesetnek. A közúti közlekedés veszélyes üzem és a következményeket utóbb nem lehet eltörölni. Ezért is fontos, hogy mindenki előre mérlegelje, mi történhet, ha szabálytalanul közlekedik és legyen tisztában azzal a felelősséggel, amit a közúti közlekedésben való részvétel jelent.

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárda. Ismét összecsap a Ferencvárosi Torna Club és a Real Madrid! Utoljára

Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót

A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán. A

A Paks egygólos hátránnyal utazik a Panathinaikoszhoz

A Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosztól csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

Egygólos hazai győzelemmel kezdett a Debrecen

A Debreceni VSC hazai környezetben 1-0-ra nyert az örmény Pjunyik Jereván ellen a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első,

YouTube csatorna

Archívum