Közösségi oldalak

Belföld

A karácsonyig várható havazás idején is folyamatosan fog dolgozni a Magyar Közút

Az előrejelzések alapján az idei év negyedi adventi vasárnapján, azaz december 22-én késő délutántól az ország több térségében is havazás kezdődik. A változó intenzitású és kiterjedésű havazás a következő napokban számos megyét érint majd, így a Magyar Közút is országszerte végzi majd a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. Mivel a következő napokban is sokan lesznek majd az utakon, ezért a közútkezelő azt kéri a közlekedőktől, hogy csak téli gumival felszerelt autókkal induljanak el a havazásban érintett területeken és vezessenek a szokásosnál is lassabban, óvatosabban és még utazás előtt tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon.

Az előrejelzések alapján vasárnap elsősorban Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várható havazás, de az ország északkeleti területein is számíthatnak a közlekedők kisebb mennyiségű friss hóra. Hétfőn a nyugati, északnyugati és északkeleti területek kivételével gyakorlatilag bárhol várható változó intenzitású havazás, a legtöbb hóra a magasabban fekvő területeken lehet számítani majd.

A Magyar Közút már több mint egy hónapja, november 10-e óta dolgozik téli munkarendben, melynek során eddig csaknem 36 ezer tonna sót és több mint 2,7 millió liter kálcium-klorid oldatot juttatok ki a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkái során a 31 ezer kilométeres országos közúthálózatra.

A várható havazásban érintett térségekben a szakemberek vasárnap megelőzésképpen juttatnak majd ki útszóró sót, hogy a friss hó azonnal a burkolatra történő letapadását megakadályozzák és elérjék, hogy később a hóekézés során a havat könnyebben le tudják majd tolni az útról. Ahogy megérkezik a havazás és a friss hó a burkolaton eléri a 3-5 centimétert, onnantól a sószórás mellett a hóekézési munkák is beindulnak. Első körben a Magyar Közút által kezelt gyorsforgalmi-, majd fő- végül a mellékutakon, előre meghatározott sorrendben fognak beavatkozni. A folyamatos havazás miatt várhatóan egy-egy útszakaszra többször is visszatérnek majd, mindaddig, amíg a havazás nem áll el és szükséges a hóekézés, tehát a munkáknak és a fordulóköröknek akkor lesz vége, ha már újra teljesen fekete lesz a burkolat, addig a közlekedők munkaközi állapotokkal, ideiglenesen téliesebb útviszonyokkal is találkozhatnak.

A Magyar Közút minden rendelkezésére álló eszközzel és szakemberrel azon fog dolgozni 0-24 órában, 12 órás váltott műszakokban, hogy az ünnepi időszak alatt is biztonságosan használhassák a közlekedők a kezelésükbe tartozó utakat. Ugyanakkor arra kérik a közlekedőket, hogy csak téli gumival felszerelt járművel induljanak el, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak a várható időjárásról a www.met.hu-n, illetve az aktuális közlekedési helyzetről, útviszonyokról, ezt a www.utinform.hu oldalon. A Magyar Közút arra is figyelmeztet, hogy a következő napokban jelentős forgalomnövekedés várható az ünnepi időszak miatt valamennyi közúton, ezért számoljanak hosszabb menetidővel és a szokásosnál is vezessenek óvatosabban, körültekintően.

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

YouTube csatorna

Archívum