Közösségi oldalak

Belföld

16 piás járművezető veszélyeztette az elmúlt héten az embereket Békés megyében

A múlt hét sem telt el ittas járművezetőkkel szembeni rendőri intézkedések nélkül Békés megyében. Azok között, akik ellen eljárás indult, volt olyan autós, aki balesetet okozott – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Békés megyében az év 50. hetében több mint kétezer közlekedőt szondáztattak meg a rendőrök. Tizenhat alkalommal jelzett alkoholfogyasztást a szonda, ebből 9 esetben gépi meghajtású járművet vezetőknél. Volt olyan férfi, aki ittasan vezetett személygépkocsit, előzött és eközben érintőlegesen összeütközött a neki szemből érkező gépkocsival. Csak vasárnap három autóst állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.

Délelőtt fél 10 körül egy Békéscsabán, a Szeberényi téren igazoltatott férfinél lett pozitív a légalkoholmérés eredménye. Fél órával később Dobozon, a Széles utcában állítottak le a rendőrök egy, a gyanú szerint ittasan személygépkocsival közlekedő férfit. Végül 16 óra 45 perc körül Eleken, a Virág utcából állítottak elő szintén emiatt egy eleki nőt. Mindhárom autóstól elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük. Az elmúlt héten Békés megyében több mint 250 gyorshajtót is kiszűrtek a forgalomból a sebességmérők.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a szabálytalanság növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Kérik a járművezetőket, hogy ittasan ne üljenek volán mögé és tartsák be a megengedett sebességet! Ha a téli látási- és útviszonyok miatt szükséges, még a megengedettnél is lassabban hajtsanak!

…hogy mindenki hazaérjen!

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum